AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. május 4., kedd

Hol bujkál a Nagy Medve? - II. rész

Az első részben áttekintettük, hogy a bear / bessz piac kezdete egészen 2000-ig nyúlik vissza és elvileg lehetne egy komplett alakzatunk a 2009. márciusi minimummal. Azonban a mélypontról való emelkedés másról árulkodik nekünk. Már ha hallgatunk rá.

Baljós árnyak
Amikor 2009 júliusában újra belendült az emelkedés, akkor kezdtem elhinni, tartósan visszatér az emelkedő trend és március 9-én lezárult a gigantikus méretű expanded flat korrekció (2000-2009). Novemberre egyértelművé vált, hogy mégsem. Hogy szóvá tegyem a meglátásomat, elindítottam ezt a blogot. Feltűnt ugyanis, hogy a "potenciális" harmadik hullámban, ott ahol legjobban kellene hasítania a trendnek egy olyan csökkenő momentumú, csapkodó árfolyammozgás van, amelyben az egyes szakaszok sorra átfedésbe kerülnek (ld. ide kattintva az illusztrációt) egymással. Akkor egy zigzag végén alakuló ékelődést / ending diagonal alakzatot gyanítottam, ami nem állhat harmadik pozícióban egy ötös impulse sorozaton belül, ám annál inkább szerepelhet egy korrektív alakzat zárásaként.
A rend kedvéért a link a teljes akkori íráshoz: Az ék mechanikája I.

A lopakodó
Elliott elméletén kívül más technikai módszerek nem látják a problémát. A vicc az, hogy azért nem, mert annyira nagy. A technikai elemzés (TA) eszköztára olyan finom mozgásokra van kihegyezve, aminek a hatókörén ez az átfedés dolog kívül esik. Mostanában nincs az a TA módszer, ami ne dühöngő, legfeljebb hol jobban, hol kevésbé túlvett bull trendet jelezne. A nagy emelkedés és Elliott módszerének találkozása olyan, mint a lopakodó esete a délszláv válságban, amit szerbek elavult, kevésbé érzékeny technológiája felderített a radarképernyőn.
A döbbenet az, hogy a témába vágó, vezető havilap is teljesen tévúton jár, főleg azért, mert egyik vezércikkében Elliott hullámait hozta fel az emelkedés védelmében, pedig a hullámelmélet - szakértő elemző kezében - pont az ellenkezőjét mondja. Íme, az ábra a megjegyzéseimmel. Az eredeti rajz, amit összefirkáltam a Source: Stocks&Commodities magazin - Kondratieff Wave Comeback, p.20, April 2010 számából való:

Majd a bejegyzés végére töröljük is a memóriánkból a szerző, koos van der merwe grafikonját. Direkt, így kisbetűvel írva a nevét, mint annak idején Nemecsekét.

Ami biztos nincs a piros karikában
Egy karakteres harmadik hullámtól lesz egy hullámsorozat lökéshullám (impulse), vagyis az emelkedés bullish. De itt ugyan nem lesz, mert középen, a sűrűjében a belső szerkezete, a forgalom alakulása és számos vezérlőelv miatt nem lehet harmadik hullám. A hullámok személyiségjegyeiről szóló bejegyzésből idézek:
"A harmadik hullám, ami a részvénypiacon az emelkedés időben leghosszabb, legerősebb és legszélesebb szakasza. Leghosszabb időben és ármozgásban. Legerősebb, mert itt a legnagyobb az árfolyam változásának sebessége. Legszélesebb abban az értelemben, hogy ebben emelkedik a legtöbb iparág és lényegesen több részvény tart felfelé, mint lefelé. És még egy további leg: szemre ez a legkönnyebben felismerhető hullám.
...a harmadikban réssel, vagy rések sorozatával emelkedik a piac, nagyjából az egész trend derekán."

Ráillik ez a leírás erre a középső szakaszra? Nem! Rések helyett komoly átfedéseket látunk, egyáltalán nem könnyű a belső szerkezetet értelmezni. Egy harmadik hullám kiveri a szemünket a grafikonon, ha gondolkodnunk kell róla, hogy minek jelöljük, akkor az jó eséllyel nem az.

Megfejtés
Minek van ötösnek látszó szerkezete, mint egy lökéshullámnak? Három egymáshoz kapcsolódó korrektív zigzag-nek. Ezt az alakzatot nevezzük tripla zigzag-nek. Korábban már szerepelt egy sematikus ábra egy dupláról, igaz bull piacon, tehát az egészet fordítsuk meg és egy X-en keresztül toldjunk hozzá még egy A-B-C hármast. Ez az egyetlen olyan kombináció, ami totál bull piacnak látszik, de mindaddig nem bújik ki a szög a zsákból, amíg mindenki el nem hitte róla. Kivéve természetesen azokat, akik tüzetesen megvizsgálták a belső szerkezetét.
Mutatom, mennyire közel áll a "tankönyvi" példához:


Én hibázom, te hibázol, az EWI meg kapkod(ott)
Az ábra nemcsak az én brummogásomra ad magyarázatot, hanem arra is, hogy mi vezette téves következtetésre, a bessz piac túlságosan korai bemondására Robert Prechtert.
Bob eredetileg 2009. február végén, 8 nappal a mélypont előtt átállt a bika oldalára 9.000-11.600 közötti célárat és éles fordulatot előre jelezve. Hozzátette, később igyekeznek majd szűkíteni ezt a meglehetősen széles céltartományt. Akkor már a 9.000-ért is őrült optimistának tartották őket. A fotó forrása: Bloomberg TV, 2009. február 24-i ominózus "zárjuk a shortjainkat" adás.

Május végén - még mindig 2009-ben - kilencezerhez közeledett a Dow és éppen bármelyik pillanatban véget érhetett az első zigzag (A-B-C). Noha nem voltak még céltartományon belül, szerintem kapkodva, kiadták a short jelzést. Aki követte őket, annak stop loss lett a vége. Októberben megint volt egy olyan pillanat, amikor komplett dupla zigzag alakzatnak lehetett számolni az indexek emelkedését, tehát jött az újabb jelzés, és árnyékra vetődés. Majd természetesen a januári esés, ahol megint talán két nappal a csúcs előtt kiáltottak farkast, akkor már tripla formációban gondolkodva. Ez a baj a korrekciókkal, amikor elindul egy, nem tudni, szimpla, dupla, vagy tripla lesz belőle.

Hol tart a rally?
Most már tudjuk, tripla alakzatot hozott össze a globális reménykedés és április 26-án egy jelentős fordulóponthoz értünk. Biztos, hogy az utolsó zigzag sorozaton belül, de az A, vagy a C hullám ért véget? Ez a millió dolláros kérdés. Nem tudom megmondani, de mindkét számozást el tudnám készíteni. Nagyobb, hosszabb távra szóló pozíciók kiépítésével még ki kell várni, hogy az első magasabb rendű hullám hármas (korrektív), vagy ötös (impulse) szerkezetű lesz.

Mindezek tükrében, remélem, most már értelmet nyert, amit tegnap az OTP-ről rajzoltam. Egyszercsak megbizonyosodunk majd róla, hogy hová tehetjük ki a közép távú (Z) jelzést, akkor pedig "játszik" az Elliott-elemzők körében ismert mondás; ha egyszer vége, akkor vége.


Ui.: Talán van, akinek feltűnt, hogy a bejegyzést teleraktam linkekkel. Ezt olvasói visszajelzések miatt teszem, mert többek szerint nehezen kereshető a blog. Jogos, hiszen ha egy alakzat nem ugrik be a nevéről, akkor nehéz követni, amit mondok. Ezért hivatkoztam meg többnyire sematikus ábrákat ott, ahol Elliott rendszerében használatos szakkifejezéseket használok.

5 megjegyzés:

  1. Megint úgy jártam, ahogy szoktam. Nem fért bele minden abból, amit el szerettem volna mondani. Egyszerűen nem írhatok ennél hosszabb bejegyzést.
    Lesz ezért még egy következő rész is, a folytatás három lehetséges forgatókönyvéről.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Cimballi!
    Miután az ajró letört minden támaszt és célárat,elmondhatjuk,hogy megindult benne a nagyobb idősíkú pusztító 3-ik hullám,vagy ez még az eggyel alacsonyabb hullám megnyúlt 5-ikje lesz,amiből mahjd egyszer lesz egy a,b,c korrekció 1,35 környékére??? Vagy immáron felejtős az elliot???

    VálaszTörlés
  3. Hali. Dehogy felejtős! Mindig-mindig valamelyik Elliott alakzatban vagyunk. Most az van amit mondasz, megnyúlt az ötödik hullám, még mielőtt 1.3817 megcsípésével lezárta volna az első intermediate szintű hullámot.
    Válaszolok a többi kérdésre az EURUSD-s cikkemnél, ott még találasz pár szót, ami releváns lehet.

    VálaszTörlés
  4. A hétvége nálam a tanulás és az elemzés ideje.
    Nézegetem az SP 500 futurest (no meg olvasom a türelmetlen és erőszakos gyógyszertári nyulat).
    No szóval az szinte biztos, hogy a 2009 márciusában indult mozgás az korrekciós. Ha impulzusnak nézném nagyon "csúnya" 1-e hullám a leghosszabb, a 3-as tele átfedésekkel és semmi dinamika megszokott markánsság nincs benne, az 5-ös kisebb mint az 1-es 61,8%-a, nincs váltakozó korrekció.Ezek persze nem mondanak ellen Elliott szabályainak, de minden vezérlő elvnek igen. Szóval korrekciós szakasz.
    Az is jól látszik most már, hogy 3-as tagolású.Tehát egy hármas kombinációról van szó.
    Valami azért egy kicsit mégis zavar jelesül az ,hogy nem csinálta meg a 2007 októberében induló esés impulzus 61,8-es korrekcióját.
    Nézzük ezen hármas kombináció utolsó szakaszát, ahol Cimballi mester feltette a kérdést A vagy C.
    No nálam ez most A , utána lejöttünk B=a+b+c (máj 25) és majd innen föl új csúcsra (megkapom a várt korrekciós szintet) és onnan dél. Lelki szemeimmel látni vélem a felfelé irányuló C hullámot aminek az 1-2, illetve i-ii je már meg is van tehát összetett harmadikkal készülhet a C.Ha én nyúl lennék a következő napokban long lennék. No de mint tudjuk ember tervez Isten végez.

    Szép hétvégét elliottosok!
    Károly

    VálaszTörlés
  5. Szia Károly! ...és most 3 napunk van elemzésre, tanulásra, mert hétfőn USA zárva. Amit mondasz nagyon logikus, teljesen helytálló felvetés, mert "messziről" nézve hiányzik egy felfelé kör.

    Szerintem az egész nagy szerkezetben egyedül a február-márciusi rally interpretációja nem egyértelmű. Úgy értem, a belső szerkezetének számozása.
    Az április 26. utáni történések pedig épp ellenkezőleg, elég könnyen követhetőek és nem sok helyet hagynak egy új maximumra. Ezért én az esés begyorsulására szavazom pár napon belül, de nyilván a stoploss ott lesz, arra a kevésbé valószínű esetre, ha a piac az általad felvetett értelmezést választaná.

    Milyen érdekes lenne. Csak gondolatban játszom el vele. Először biztos sokan jót nevetnének rajtunk, meg úgy az egész Elliott-táboron, pedig csak cca. 30 S&P ponttal menne új maximumra a piac és utána elképesztően meredek szögben esne vissza.

    Ami a lényeg: 1173.65-nél van a bear piac határa, addig nem foglalkozom az április 26. feletti újabb csúcs lehetőségével, hacsak nem látok előbb bullish alakzatot a grafikonokon. Ami pedig az utóbbi 3-4 napban emelkedés címén ment az eddig olyan bearish, mint a pinty!
    Haladunk minden esés szülőanyja felé.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)