Csordaszellem a piacokon

Alighogy kitettem az előző írásomat, itt a "hullámológia" alapjairól, amikor az EWI szokásos csütörtöki frissítései között felidézték Robert Prechter egy korábban papírra vetett gondolatát, melynek címét a mai bejegyzésemhez kölcsön vettem (Market Herding). Nem cifrázom, lefordítva idézem ezt a néhány sort ráerősítésnek a brokkolis írásomra. Annak úgy a közepe táján beszéltem az emberek egymás közötti kommunikációjáról, mint a pénzügyi döntések alapjáról.
Meg amúgy André Kostolany óta úgyis közel állnak hozzánk a tőzsdés-kutyás példák :).

"Láttál már kutyát, ahogy a gazdájára figyel? Újra és újra a gazdira néz, várja az utasítást. A gazdi a vezér, a kutya a falka tagja éberen figyel mindenre, amit a gazdi akar. A tőzsdén szereplő játékosok valami hasonlót tesznek. A társaikat figyelik, éberen, hátha iránymutatást kapnak arra vonatkozóan, hogy mi lesz a következő lépésük. A különbség, hogy nincs vezér. Valójában a tömeg egészére tekintenek vezetőként, miközben az csak követőkből áll. Amikor nincs vezér, aki kijelölné az irányt, akkor a csorda hangulata az egyetlen tényező, ami a cselekvést irányítja, azaz a csorda saját magát vezeti"
(vagy vezeti félre).

Robert Prechter on Herding and Markets' "Irony and Paradox" >

Dow-ból brokkoli - Alapok I.

Charles Dow elmélete már az 1800-as évek végén is tartalmazott a három hullámban való emelkedésre utalást. Szándékosan használom az „utalás” szót, mert túlságosan általános és elnagyolt elvi kitételeket fogalmazott meg, amelyekre nem lehetett kereskedési stratégiát építeni. Szerinte az első szakasz a túlzott pesszimista értékelésből való lassú felfelé elmozdulás, amikor még mindig a pesszimizmus és a hitetlenkedés az úr. A középső fázis a felismerésről szól, amikor a javuló fundamentumok hatására mindenkinek nyilvánvalóvá válik az új trend. Végül a harmadik szving eufóriájában a piac túlértékeli a fundamentumot és már-már kaszinóvá teszi a tőzsdét. Vagy ahogy Prechter forgalmaz, a tömeg már csak fantáziákat vásárol.

Elliott természetesen ismerte Dow elméletét és jóllehet felhasználta, mind pontosságban, mind részletességben, mind pedig az okok feltárásában túllépett rajta.
Először is felfedezte, hogy ez a jelenség független a tőzsdei terméktől, azaz lehet szó részvénypiacról, nyersanyagokról, devizáról, kötvényekről, vagy kamatokról, a kép mindig ugyanaz.


Megfigyelte az emelkedő szakaszok közé ékelődő két korrektív szakaszt, így összeállt az impulse-nak elnevezett ötös. Magyarul fordíthatnánk lökéshullámnak, de én szándékosan használom tovább az angol kifejezést is, mert akit a téma behatóan érdekel, előbb-utóbb úgyis kezébe vesz angol nyelvű irodalmat, akkor meg jól jön az eredeti kifejezés ismerete.

Feltárta a korrekciók hármas szerkezetét az impulse ötös tagolásával szemben.
Leírta a hármat előre kettőt hátra elven mozgó árfolyamok alkotóelemeit (a 13 alakzatot) és azt, hogy miként kapcsolódnak össze. Megfogalmazta az ezzel kapcsolatos szabályokat, amelyek az ármozgások minden szintjén, mondhatnánk úgy is, minden timeframen igazak és azonosak. Azaz rájött a hullámmozgások – mai tudományos nevén – fraktál szerkezetére.

A fraktálszerkezet számtalan helyen ismerhető fel a természetben. Illusztráció jobbra: ElbtheProf. Így alakulnak a felhők, és fejlődnek a növények, ezért látjuk, hogy egy fa egyetlen ága azonos szerkezetű és alakú, mint a fa egésze. Vagy nézzünk rá egy brokkolira, amelynek minden nagyobb "ága" olyan, mintha az egész kicsinyített mása lenne. Az ágnak egy „csokra” ugyancsak olyan, mintha egy ág, vagy a brokkoli fej egésze lenne miniatűr kiadásban. Akár házi feladat is lehet, hogy vegyünk kézbe brokkolit, vagy karfiol virágot és figyeljük meg rajta a szerkezet minden szintjén jellemző geometriai törvényszerűségeket, mint személyiségjegyeket.

Visszatérve az árfolyamok világába, ahol ezek az öt hullámból álló lökéshullámok és három hullámból álló korrekciók követik egymást újra és újra, megállíthatatlanul. A fraktál úgy alakul, hogy az öt hullámból álló alakzat három, trend irányban haladó alhulláma tovább tagolódik öt kisebb szintű hullámra. Ezzel szemben az ötösök minden szakasza és szintje után felismerhető a korrekciókban a hármas szerkezet. Ugyanígy, csak éppen kifelé terjesztve / tágítva a logikát, ha látunk valahol egy impulse (lökés)hullámot, akkor az egy hosszabb távú, magasabb rendű trendnek az egyik szakasza. Másképp is mondom; ha a mélypontról számozunk és kitesszük az 5-ös számot egy csúcsra, akkor az egész ötös, az eggyel magasabb szintű trend 1-es hulláma lesz egyszerre.
Hányszor van az az érzésünk, hogy ezt a letörést, vagy azt a trükkös visszatesztet, vagy amazt az alakzatot mintha láttam volna már ebben a trendben!


Bár így hihetetlenül egyszerű ezt a fel-le-fel-le-fel impulse logikát elmondani és felfogni, az életben a grafikonokon legtöbbször komolyan el kell bóklászni, mire sikerül felfedezni mi, hová is tartozik. Mert ami ott fent, a második bekezdés után van sematikus ábránk, az a valóságban így néz ki:


...És akkor még visszafogtam magam a bonyolításban.
Akit érdekel a Wikipédia címszó a fraktálokról az ide kattinthat. Említik a fraktálelmélet legnagyobbját Benoit Mandelbrot-ot, akinek tudományos érdemei elévülhetetlenek. Viszont vigyázzunk, a piacok fraktálszerkezetét nem ő fedezte fel. Pedig a ’90-es években még szerette volna azt hinni! „K-i-c-s-i-t” Elliott megelőzte. Azóta szóltak neki, úgyhogy rájött ő is, ezért már nem mondja.

Elliott még itt sem állt meg, hanem feltette a kérdést, amit előtte senki; miért van ez így. Arra jutott, hogy minden emberben olyan pszichológiai folyamatok zajlanak, amitől időről-időről keresztülmegy a mély pesszimizmustól az extrém optimizmusig és azután vissza. Egyszerűen ez a humán természet, bizonyos fokig mindannyian hangulatemberek vagyunk. Ez, vagyis a természet rendje ad struktúrát a tömegek pszichológiájának, ami azután a grafikonokon megjelenik. Az emberek egymás közötti kommunikációja, annak hangulata határozza meg az egyéni pénzügyi döntéseket. Ezek a kollektív hangulathullámok hoznak létre trendeket és eseményeket az élet minden területén.

Még mielőtt a blogolvasó rám csapná az ablakot az ezoterikus megközelítés miatt, elmondom, hogy nem az Édesvíz Kiadónak dolgozom, sőt kiráz a hideg a könyveiktől. Elmondom, hogy Ralph Nelson Elliott hivatását tekintve könyvelő volt, ő sem az a vad ezotéria rajongó. Ha még ez sem elég, akkor pedig meghívok egy gyors önvizsgálatra mindenkit.
Oly sok technikai elemzésről író szerző mondja, hogy el kell kerülnünk a tömeggel való cselekvést. Ennek jegyében szeretem én is kijelenteni magamról, hogy ó, én nem vagyok a része, másképp gondolkodom, mint a tömeg, elzárkózom a pesszimista, vagy épp eufórikus globális hangulattól! Ám finoman mégiscsak ott munkál bennem. Mindig eljön az a pillanat, amikor részeseivé válunk/válhatunk a Nagy Kollektív Hangulatnak - lehet éppen akkor, amikor fórumozunk, vagy akkor, amikor végül megnyitunk egy pozíciót. A beolvadás, a kapcsolódás nem feltétlenül tudatos, legtöbbször észre sem vesszük, amikor bekövetkezik.
A legjobb kereskedők közös tulajdonsága, hogy 1) önmaguk, 2) kiválóan és 3) részletesen terveznek 4) a pozícióba való belépés előtt. Itt fontos az ELŐTT, ugyanis pozícióba lépve már semmi sem mindegy. Ha nincs terv, a spekuláns felett átveszi az irányítást a globális hangulat, ha viszont pontos és jól kidolgozott, akkor képes uralni magát és nagyobb eséllyel képes végrehajtani a tervet. Mert bármerre kanyarodjon is az árfolyam, minden esetben tudja, mi a dolga.

Szeretném az elmélet legegzaktabb részével zárni az első részt. Mégpedig a három, mindössze három szabállyal, a feljebb ábrázolt impulse megkötéseiről. Fogok még ismertetni később ún. útmutató irányelveket (angolul: guidelines), de azok nem olyan kőbevésett korlátok, mint amilyen ez a három. Ez a három minden lökéshullámra igaz, minden terméknél, minden idősíkon. Soha nincs kivétel - ha egy elemző azt írja: "Ez nem Elliott", akkor keressünk másikat. Úgy értem, másik elemzőt, mert a legalapvetőbb három szabállyal sincs tisztában. Ha azt írja, "Ez nem impulse, hanem valami más korrektív alakzat", akkor érti, amit csinál. Amióta tőzsde a tőzsde, azóta nem volt még kivétel, minden mozgás Elliott alakzataiból áll(t) és mindig igaznak bizonyult az alábbi három szabály.

A szabályok:
A 2. hullám nem megy az 1. hullám kiindulási pontján túlra, azaz a második hullámban megtett út legfeljebb az első hullám hosszának 100%-a. Nincs olyan szabály, hogy W-alj alakzatban egy kicsit aláment, az is jó lesz. Nincs olyan szabály, hogy a 2. hullám legfeljebb 38,2%-ot, vagy 61,8%-ot vehet vissza.
A 4. hullám soha nem érinti az 1. és a 2. hullám területét. Sokszor kifelejtik a szabályból a 2. hullámot, aminek "szabálytalan flat" korrekció esetén van jelentősége. Amikor a flat-ről írok, majd bemutatom, mi ez, de el lehet képzelni, hogy a korrekcióban a 2. hullámban még keletkezik egy magasabb csúcs, annál, ami emelkedésben az 1. maximuma volt.
A 3. hullám soha sem a legrövidebb, sem %-ban, sem pedig pontértékben. Itt a "%-ban" részét szokták elfelejteni. Ugyanakkor előfordulhat, hogy például egy emelkedő nyersanyagnál a 3. százalékban mérve egyenlő hosszú az elsővel, és náluk meg hosszabb az 5. Ilyenkor is megvalósul, hogy nem a 3. a legrövidebb, mivel pontban számolva nyilván hosszabb az elsőnél.
Viszont nincs olyan szabály, hogy egy 3., vagy 5. hány százaléka kell, hogy legyen a megelőző hullámnak.

Most mindenkiben lázasan munkál, hogy de hát csak van kivétel. Valóban van egy ritka apróság, igaz nem szívesen mondom el, mert mindenki azt fogja keresni, meg meglátni ott is, ahol nincsen, csak hogy egy pozíciót ne kelljen zárnia. Ezért előbb inkább megosztom az én hozzáállásomat ehhez a kivételhez: ha meglátom, legtöbbször elszaladok, keresek másik instrumentumot, mert nagyon ingoványossá teszi a hullámsorozat számolását. Szóval, jöjjön a kivétel, ami csak "apróbetűs tananyag". A nagy tőkeáttétel miatt néha (talán csak kényszerzárások nyomán) a határidős piaci termékek grafikonján beleüthet egy 4. hullám az elsőbe, de akkor sem zár annak területére. Ha ilyen elő is fordul ritkán, a mögöttes termék görbéjén akkor sincs egy pillanatra sem átfedés, azaz az egész problémát ki lehet védeni azzal, ha valaki például az azonnali index grafikonját elemzi és a határidős, vagy más tőkeáttétes termékben kereskedik.

Tovább a II. részre >

Absolut Vancouver

Vancouverben élő, általam nagyra tartott újságíró ismerősöm egy magyar női magazin megrendelésére készített az olimpiának otthont adó városról írást. Amint az gyakran előfordul, a szerkesztőség mind tartalmi, mind pedig a nyelvezeti szempontból olyan szinten csajosra butította az írását, amihez ő nő létére már nem szívesen adta a nevét. Rávettem, hogy készítse el az Elliott és a többiek olvasói számára azt a változatot, amit ő jónak talál.
Nem fogytam ki a témákból, ellenben szeretnék a blogommal egyfajta magazinhangulatot adni, mert a bonyolult és fajsúlyos elmélet, a kereskedési lehetőségek feltárásába beletett kemény munka és koncentráció feltétlenül igényel valami ellensúlyt, lazítást. Ez egy kereskedő életében lehet például a sport, vagy lustábbaknál legalább a sportesemények nyomon követése.
Másrészről egy ilyen szintű világesemény kihatással van az emberek kollektív énképére, kedvére, hiszen 86 versenyszámban lesznek győztesek, ami legalább 86 globális hangulathullámot jelent. Még az is lehet, hogy átmenetileg leül a forgalom és szünetel kicsit az esés :), mint ahogy az ókori görögöknél abbamaradtak a háborúk.
Szóval a blog történetében az első olyan írás következik, ami vendégszerző tollából való. Semmi köze Elliott elméletéhez, legfeljebb csak annyi, hogy épp 8 nap van a játékok megnyitójáig, ami egy Fibonacci szám.
Fogadjátok szeretettel.

ABSOLUT Vancouver
Egy város több meséje

Kanada viszonylag új ország, és egész történelmében a bevándorlókra épített, azok építették. Az indiánokon és inuitokon kívül, minden egyes lakójának vannak európai gyökerei. Nekem csak azok.
...Egy neves újságíró azt a címet adta cikkének, hogy a világ legdepressziósabb helye Vancouver. Bár kissé félrevezető, de jó választás. Arra utalt, hogy az ember fia és lánya, ha ide érkezik azonnal depressziós lesz a gondolattól, hogy akár saját lakóhelye is lehetne ilyen nagyszerű. Én ezt éreztem már 13 éve is, amikor még szinte kisváros volt, néhány parkokkal és kertes házakkal övezett toronyházzal. Ma a repülőtérről érkezve a horizonton feltűnik a belváros a havas hegycsúcsok előtt csillogó tornyaival, szinte olyan, mintha Manhattan újraszületett volna zöld környezetben. > Továbblépés a teljes cikkre innen

Innerlife Project: Vancouver City timelapse YouTube video

Defláció

Mint a gazdasági visszaesés kísérőjelenségét, egyre többet halljuk emlegetni. Ami legelőször beugrik róla, az a „Hurrá, többet kapok a pénzemért!” reakció. Pedig nem feltétlenül (csak) erről szól a történet. Kétségtelen, az ingatlanárak és a kamatszintek visszaesésével elvileg máris csökkent a családi költségvetés kiadási oldala, hiszen olcsóbb az ingatlan, esegetnek a bérleti díjak. Ha valaki „átlagember” rendszeresen naplózza a költéseit, akkor rájön, hogy ez a havi kiadásokban a legnagyobb tétel. Sokszor észre sem veszik az emberek, annyira az élelmiszerárakban gondolkodnak, ahová meg nem feltétlenül gyűrűzik be.
"Persze, megvehetném olcsóbban a lakást, amit szeretnénk, na de ki kap kölcsönt a lecsökkent családi bevételek mellett?" Én mostani írásomban fordítok egyet ezen a kérdésen és azt is felteszem, ki vesz fel manapság hitelt ingatlanvásárlásra.
Gondolatmenetünkkel szépen közelítünk a kiváltó okhoz és vele a definícióhoz.

Közgazdaságilag nem önmagában az árak esését nevezzük deflációnak, hanem „a pénz és hitelkínálat visszaesését a rendelkezésre álló javakhoz képest” (Webster). Az árak esése ennek a következménye.
Ha tehát bekövetkezését megelőző és követő folyamatokat kutatatjuk, vagy mérőszámot keresünk, akkor viszonyítsuk egymáshoz a teljes adósságállományt és a bruttó hazai terméket, azaz a GDP-t. A hitelre gondoljunk úgy, mint a pénz egy formájára. Mit várunk egy válságban? A gazdaság gyorsabban esik vissza, mint ahogy a hitelállomány csökken, ezért a mutató (hányados) teljesen elszáll.
Az Egyesült Államokban a hitelállomány válságmentes időben 100-150%-a a GDP-nek, a 29/33-as válság idején 270%-ig szaladt fel. Ma valahol 350 százaléknál tart. Ez úgy áll elő, hogy 2009-ben a GDP 14 400 milliárd dollárról 14 250 milliárdra csökkent, miközben a teljes hitelmennyiség a gazdaságban minimum 50 000 milliárd lehet.

Ennek a "gyönyörű" statisztikának a megalapozása nem új keletű, hanem egy az 1950-es évek végén elindult hosszú, több évtizedes folyamat, amelyben az amerikai gazdaság reál GDP növekedése folyamatosan lassult.
Nem voltak egyre jobb éveik? Dehogynem, de ahogy épült fel a hitelállomány, úgy kötötte le az erőforrások egyre nagyobb részét az adósságszolgálat. Vagyis, amit kamatokra és a hitelből működés költségeire fordítottak, az egyre többet vont el a gazdaság produktív erejéből.

Forrás: Steven Hochberg, Elliott Wave International (2008)

Technikai elemzésben, indikátorok használatában jártasoknak mondom, azóta van a tőzsdei emelkedés és a reál GDP növekedése között negatív divergencia. Valahányszor a tőzsde új csúcsra megy, a reál GDP növekedése a százalékos skálán egyre alacsonyabb csúcsokat rajzol. Ilyen szempontból nézzük az ábrát!

Egy idő után olyan sok lesz a hitel, hogy a kötelezettségek súlya alatt összeroppan a gazdaság nagy része. Ezzel el is jutunk a kérdéshez, hogy mi okoz deflációt? A hitelek bedőlése, csődök egyéni és vállalati szinten, a bankszektor hanyatlása. Egyszerűen elkerülhetetlenné válik a tőkeáttétel csökkenése vagy csökkentése. Na, most melyik, csökkenése, vagy csökkentése? Nézetem szerint előbb magától indul el a folyamat, majd később a gazdasági szereplők tudatos döntéseikkel is törekednek pozícióik zárására.

Álláspontom kifejtéséhez térjünk vissza az ingatlanpiachoz. Vegyünk a példa kedvéért egy amerikai családot, aki vásárolt 20-25.000 dollár önerővel egy 350.000 dolláros házat (ez nem szokványos, mert simán elindítják tízezerrel is). Könnyen belátható, ez olyan, mintha a család 14-17x tőkeáttétellel spekulált volna az ingatlanpiac emelkedésére.
Persze nem kell Amerikába menni, elég a házunk táján körülnézni. Mekkora divat volt a hitelből "önmegvalósítás"! Kedvenc példám a nyaralásra felvett kölcsön lehetősége. Közgazdaságilag az mekkora ökörség, már bocsánat! Persze a gazdaságnak jó, mert jövedelem keletkezik belöle az idegenforgalomban, de egy fillérje sem produktív a hitelt felvevő szempontjából, csak tovább növeli a család tőkeáttételét.
(Megjegyzés: Komolyan mondom, az én konzervatív, két-háromszoros tőkeáttétellel végrehajtott tőzsdei ügyleteim gyerekjátékok az átlag háztartás pénzügyi manővereihez képest.)
De vissza az amerikai családunkhoz. Amint a piac esett 7%-ot a család a teljes tőkéjét elbukta, mert a megvásárolt ingatlan piaci értéke az induláskor befizetett összeggel, az önerővel csökkent. Ha azon nyomban eladnák, akkor minden bevétel a bankhoz folyna be, ők meg kipótolhatnák az összeget az ingatlanközvetítő jutalékával. Amint az esés átlépte a 7 százalékot, már a finanszírozó bank pénzét bukják. Addig nincs baj, amíg fizetik a törlesztést, de az ingatlanpiaci növekedéshez hozzászokott vásárlók előszeretettel feszítik ki magukat teljesen és vállalnak erőn felüli törlesztéseket. Amint a család egyik keresője elveszíti az állását, nincs miből törleszteni. Nem baj, jön a kormányzat és ezerrel küzd a bajba jutottakért. Kitalálják a kamatcsökkentést, kamattámogatást, meg mindent. Segít az, ha 6% helyett levisszük 4%-ra a kamatjukat? Néhány esetben igen, de az esetek valamivel több mint 50%-ban (valós statisztika) néhány hónappal később az adós ugyanúgy elmaradásban van a havi törlesztéssel. Nem azon a párszáz dolláron múlik.

Intermezzo: Közben egy másik család, amelyiknek minden tagja megőrizte az állását és a jövedelmét, rendszeresen, könnyedén törlesztik a havi részleteket, ráébred, hogy az ingatlanjukat terhelő jelzálog jelentősen meghaladja annak piaci értékét. Sőt, egyszer csak belátják, ez az állapot nem ideiglenes, hanem még egy évtizedig is eltarthat, ezért új fejezetet nyitva a válságban, lemondanak róla. Nemes egyszerűséggel kipakolnak és otthagyják a banknak.

Az, hogy 2008-ban 3300 milliárd dollár érték tűnt el, égett el az amerikai ingatlanpiacból az árak esése nyomán, csak a jéghegy csúcsa. A defláció kezdeti szakasza, amikor a buborék elkezd leereszteni. A java még ezután jön. A gazdaság szereplői ugyanis lélektanilag egy fordulóponthoz jutnak. Bizonytalanná válnak a hitel intézményével kapcsolatban.
Márpedig kettőn áll a vásár. A hitelügylet létrejöttéhez kell valaki, aki adja, meg az is aki felveszi. A hitelnyújtók bizalmatlanok egymással és a vállalkozásokkal szemben, tehát nem adnak.
A fogyasztás lassan csökken, így sok gyártó jelenlegi kapacitásait sem tudja kihasználni, akkor mire fejlesszen, mire vegyen fel hitelt. A háztartások úgy megégették magukat a jelzáloghiteleikkel, hogy egy ideig nem lesz kedvük második, meg harmadik lakást venni, örülnek, ha megtartják azt az egyet, amiben éppen laknak. Sőt, talán még eggyel kevesebb szobával is beérnék mostanában.

És ez évekig így lesz, ez egy olyan erő, amivel a kormányok, vagy az amerikai jegybank semmit sem tud kezdeni. Nézzük meg, milyen gigantikus mennyiségű hitelt (pénzt) töltött a rendszerbe a FED! A hitelezési piac továbbra is visszaesőben van, így nem lesz gazdasági növekedés, mert a „pénz”, amit a jegybank betolt, nem megy/ment keresztül a csövön. A globális hangulat, a félelem nem engedi. Ez az állítás a válaszom azokra a spekulációkra, miszerint a FED, vagy a mögötte álló érdekcsoport mozgatja Amerikát, vagy az egész világot. A FED lépéseivel nem irányítja a folyamatokat, hanem reagál rájuk, reagál a piaci folyamatokra. Arra az erőre, amihez képest ő maga szemlátomást labdába sem rúg.

Zárásul áttérek Prechter álláspontjának bemutatására. Szerinte a tengernyi IOU-nak csak töredéke a valós monetáris bázis. Vagyis az ún. "I Owe Unto", azaz "majd megadom" dollárok mennyisége, amit a FED az infláció elkerülése érdekében közvetve, vagy közvetlenül létrehozott, több százszor meghaladja a valós pénzmennyiséget. Képzeljük ezt el úgy, mint magyar viszonyok között jól ismert körbetartozást. A tőkeáttét csökkentéséhez, a hitelek visszafizetéséhez a kevés valós pénzt, készpénzt kell megszereznie az adósnak. Ezért a készpénz iránt borzasztóan megnő a kereslet és a szűkössége miatt felmegy az ára.

A pénzhiány az eltorzult arányok miatt igen súlyos is lehet. Akár a kereslet és kínálat ahhoz hasonló megborulása is előfordulhat, mint amilyen a közelmúltban a Volkswagen és a AIG részvényeinél láttunk, abban a pillanatban, amikor a piac felismerte, hogy nincs szabad forgalomban elegendő részvény a shortok visszavételéhez.
A hitel felfogható úgy, mint készpénz short.
A többihez csak képzelőerő kell.

Célár a háromszögből

Három hete a GBPJPY devizapár egy tisztán kivehető szűkülésbe, háromszögbe lépett be, amiből január 21-én csütörtökön le is tört. A neten mindenki, aki érzékelte, rajzolta és számította a célárat, de a számítási módszerük könnyen kudarcra ítélhette a kereskedési tervüket. Az egész annak köszönhető, hogy a számítás logikája vagy rosszul került át Elliott elméletéből a technikai elemzés (TA) mérési módszereibe, vagy a TA független alakított ki egy széles körben elterjedt, ám hibás metódust. Illetve többet is.

A szabály mindkét rendszerben kb. úgy szól, hogy a háromszögből a kitörés, vagy letörés hossza megegyezik a háromszög magasságával. Fibonacci relációban gondolkodva, a háromszög magassága (mint korrektív szakasz ártartománya) a viszonyítás alapja, ami után a következő trendszakasz 1:1 arányban lesz ezzel a magassággal. Úgy is mondhatnám, a cél a Fib. extension 100%. Most e kettő közül elegendő, ha mindenki csak az egyik Fibonacci megközelítést érti meg és viszi magával tovább, szerintem majd a két példa úgyis érthetővé teszi. A háromszögön belüli számozáson se akadjunk fel, mert ha oda jutunk, akkor egy külön az alakzatra szánt bejegyzésben részletesen kibeszéljük.

Előre mondom, a mérési módszer tisztázása nem jelenti, hogy alkalmanként a háromszögekből le-, kitörések nem fognak behalni. Ettől még gyakori jelenség a csonka rally, ami akár már kevéssel a kitörés után is visszakanyarodik és gyorsan megtalálja a stopunkat, ellenben soha a célt. Viszont az alábbiakban ajánlott módszerrel jelentősen javulhatnak a statisztikáink. Sőt, csodák csodája, néha pipre/pontra/centre pontosan teljesülnek végre a céláraink.

Itt az első áttekintő ábrán az alsó és felső határoló vonal Elliott-i kategória, az a és c lok. maximumok, valamint b és d lokális minimumok összekötéséből adódik. Mindjárt jelentősége lesz a háromszögbe való belépés időpontjának, amit a felfelé mutató piros nyíllal jelöltem. Ez a pont a háromszög 'a' hullámának kiindulási pillanata, amikor az árfolyam belép az alakzatba. Az e csúcsnál lévő piros jelölésnél pedig a háromszög, mint korrektív alakzat véget ér. Ami onnan elindul lefelé, az már a következő impulse első hulláma.
Végül van még egy sárga jelölésünk, amikor a letörés pillanatában a klasszikus TA érzékeli a háromszög végét, aki pedig Elliott-ban számol, megerősítést kap és a stopot állítja.

A szűkülés bal oldalán, az alakzat magasságának meghatározásával keressük a célárat. Sokfélét olvastam már, például van, aki ilyenkor egyszerűen az a hullám magasságát használja, azaz belépési pontnál lévő minimumot kivonja az a pontból. Nincs bajom vele. Más "konyhában" megkeresik a háromszög kezdete körül a legnagyobb forgalmú napot, illetve periódust és ott mérik le a határvonalak közötti távolságot. Ezzel már nem értek egyet. Eléggé légből kapott megoldás, hogy egy indikátor magas értékéből próbálunk következtetni egy alakzat kiindulási pontjára. Arról már nem is beszélve, hogy devizáknál nem alkalmazható, hiszen nem áll rendelkezésünkre forgalmi adat.

Elliott rendszere első látásra, mérés tekintetében elég bonyolult. A definíció szerint a háromszög legszélesebb pontjával megegyező méretű mozgás jön létre az alakzatból. Tehát először a háromszögbe való belépés időpontját határozzuk meg, mert ott lesz a legszélesebb az alakzat, azaz legnagyobb a távolság az alsó és a felső határoló vonalak között. Ehhez az a-c és b-d trendvonalakat az időben vissza meg kell hosszabbítanunk a háromszög kiindulási pontja a felé. Egy pillantás az ábrára és már mondom is tovább.

A háromszögbe történő belépés időpontjára állítottam a függőleges piros szaggatott egyenest, ami találkozik a háromszögünk alsó és felső határoló vonalainak meghosszabbításával. Ennek a szakasznak a hosszából, mint magasságból vezetjük le célárra vonatkozó számításunkat. 150,86 északon, 145,38 délen. A kettő különbsége, a háromszög magassága 548 pip.
A "mennyit" megvan. Következik a "hova". Hova, vagy honnan mérjük ezt az 548 pip magas szakaszt? Jóformán ahány ház, annyi szokás. Mérik a szimmetrikus háromszög csúcsából kiindulva, mérik a ki- vagy letörési pontból. Ezzel kapcsolatban a kisebb aggályom, hogy miként egyezünk meg a felső és alsó határoló trendvonal berajzolásában. Az igazán alapvető probléma, hogy ezzel a megközelítéssel így, vagy úgy egy fiktív értékről indítanánk a mérést, egy már folyamatban lévő árfolyammozgás közben. Azaz nem azt a két szakaszt hasonlítjuk össze (háromszög magassága vs. háromszög utáni lökés), amit definíció szerint kitűztünk.
A megoldást sugallja a két sárgával bekarikázott szám. Egy Elliott számozás. Épp csak az új impulse 1-es és 2-es hulláma szerepel rajta. A mérést az 1. trendszakasz kiindulási pontjából kell indítani, azaz itt az e pontból, mint lokális maximumból. Az e pont 149,47 volt, ha kivonjuk belőle az 5,48-as értéket, ami a háromszög magassága, akkor papíron előáll a 143.99-es célárunk.
Ezt a műveletet a gyakorlatban, a grafikonon dolgozva a háromszög magasságába állított Fibonacci ráccsal szoktam kezdeni, amit áthúzok az e pontba. Ezt jelenti a Fibonacci extension eszköz alkalmazása.

Azért szeretem a grafikonon látni a létrát, mert a fehér vonalak mentén a hosszú menet közben is tudok tájékozódni. Tudom követni, hol tartunk.

Remélem átment, de ha nem, akkor itt van még egy második példa.
Délután hosszú idő óta először rápillantottam a BUX-ra és ott is láttam egy idevágó helyzetet. 4 órás bontású grafikon következik (Forrás: Stooq.com):


Minden ott van, sőt, a legvalószínűbb Elliott-jelöléseket is feltettem. Azért, mert újra hangsúlyozni szerettem volna, hogy egy alakzat végpontja és a következő kezdete nem feltétlenül a legmélyebb/ legmagasabb ponton van és nem is egy trendvonal mögül megvalósuló kitöréskor. Hanem ott, ahol az utolsó alakzaton belüli hullám, vagy ha úgy tetszik, trendszakasz véget ért. Ez a háromszög valószínűleg egy 4. hullám volt az emelkedésen belül, ezért felhelyeztem a grafikonra a 4-es számot. A pirossal áthúzott a hibás, az e-nél lévő a helyes.

Aki a kitörési pontra mérte a háromszög bármilyen módszerrel meghatározott magasságát, az azóta is a célár teljesülését várja. Pedig már bőven megvolt, túl is ment rajta. Távol álljon tőlem a gúnyolódás, mert nem feltétlenül tudhatja, mi a baj. Ugyanis még az angol nyelvű irodalom túlnyomó részében is tévesen találjuk a mérési módszert. Vagy az én logikám szerint tévesen.
Persze mégis lehet ebben a másfajta logikában valami, mert több szerzőnél látom, hogy amikor a háromszög célárát tárgyalja, akkor szemlátomást küzd a megbízhatóság növelése érdekében és például az alakzat magasságának 80%-át ajánlja. Elárulom, nem segít.

Lesz mit méregetni a hétvégén, mert 15 perces grafikonon több amerikai indexben lehet értelmezni háromszöget. Jelzik, hogy a ma újra megindult lejtmenet meddig (nem olyan messzire) juthat, mielőtt még egyszer számottevően felfelé korrigálnak az indexek a nagy esés előtt.
Gyorsan hozzá is teszem, ehhez hasonló, a piac rövid távú irányára vonatkozó megjegyzésem kevés lesz itt a blogomban, mert nem a tippek osztogatása a cél. Az elemzési módszerekről szóló írásaimmal egy összetett ismeretanyag rendszerezésére törekszem. Ennek jegyében sokszor le is mondok egy frissen feltűnő alakzat gyors, netán élő bemutatásától. Így volt ez a fenti GBPJPY példánkkal is, amit már jóval korábban "begyűjtöttem".
Bővül a blog olvasóközönsége, ezért legfőbb ideje egyszer felhívnom mindenki figyelmét az oldal alján látható, kockázatokkal kapcsolatos figyelmeztetésre.