AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2010. február 23., kedd

Többször így, mint másképp - Alapok II.

Jöjjön indításnak egy sematikus ábra, amit reményeim szerint a bejegyzés végére mindenki értelmezni tud majd! "Vegytiszta” példa lesz, hiszen most az alapokról beszélünk, az pedig más lapra tartozik, hogy miként lehet mindezt élőben felismerni. Először üresen mutatom, minden jelzés nélkül, tanulságos lehet ugyanis kipróbálni egyénileg a számozást, még mielőtt a kép alatt következő megfejtéseket valaki elolvasná. Javaslom, akinek van kedve, tegye meg. (A vastaggal kiemelt szakasz senkit ne zavarjon, az csak az első olyan egységet jelöli, amihez majd magyarázatot fűzök).


Merre az arra?
Szándékosan mostanára, egy bejegyzés elejére hagytam valamit, amit szerettem volna, ha nem sikkad el máshol a sűrűjében, ellenben kellő hangsúlyt kap. Elliott elmélete nem azt mondja, hogy a piacok öt hullámban emelkednek, és három hullámban esnek. Ez így nem korrekt. Az uralkodó trend irányában folyik öt hullámban a mozgás és azzal szemben három hullámban. Azaz, ha órás grafikonon egy 5 hullámból álló felfelé tartó impulse rajzolódik, akkor azt az órás grafikonon jól látható, arányos, A-B-C betűkkel jelölt három hullámból álló korrekció követi, amelyen belül viszont 5, vagy 10 perces nagyításban/bontásban előbújik a lefelé tartó A és C hullámok 5-ös tagolása. Miért? Mert az egy szinttel magasabb, esetünkben órás időtávon lévő trend éppen korrigál, az A-B-C – egyébként az órás trendhez tartozó – hármas lefelé irányul, így a kisebb, pl. 10 perces grafikon időtávjából nézve egyel nagyobb, uralkodó trend, korrektív üzemmódban éppen lefelé tart. Huh... Szerintem ezt a legnehezebb megérteni: trend irányba 5, trenddel szemben 3 hullám, amikor pedig az ötösök és a hármasok iránya felcserélődik, akkor visszatért a még egy szinttel magasabb trend. A trend lelke a fraktálszerkezet, ezért beszéltem múltkor olyan sokat róla.
A fenti ábrán kiemelt rész "10 perces" bontásban való kinagyításával segítek ennek megértésében. Mindjárt látni fogjuk, az 1-es hullám után bekövetkező korrekciót, alias 2. hullámot és a korrekció után visszatérő trend első alhullámát vastagítottam ki.


Megjegyzés: ez az "órás", meg "10 perces" bontás csak illusztráció, ilyen összefüggés, vagy utalás nincs Elliott elméletében, csak azok számára mutatom, akik több timeframet egyidejűleg használnak az elemzéseikben. A technikai elemzésben bevett gyakorlat, hogy az alkalmazott időtávok közötti arány 3-6x legyen. Ezt megerősíthetem, hogy a hullámok számolása közben is így van.

Vezérlőelvek
Ha jól belegondolok, még bele sem kezdtem az vezérlőelvekbe, amiről pedig a mai bejegyzés szól. Ajaj.
Az impulse három szabálya – a 2. hullámban legfeljebb az 1. 100%-át veszi vissza a piac, a 3. nem lehet a legrövidebb, a 4. nem lehet átfedésben az elsővel – azért egyedülálló, mert más technikai módszerekkel ellentétben ezek nem a magasabb valószínűséggel bekövetkező kimenetelt jelzik, hanem olyan kitételek, amelyek minden esetben igazak. Máskülönben nem jól számoztunk. Vannak azonban a hagyományos technikai elemzésre (TA) jellemző, a valószínűbb, de nem 100% biztos kimenetelt előre jelző Elliott-i vezérlőelvek is, azaz olyan tendenciák, amelyekre jobb, ha rálelünk a grafikonon, viszont nem feltétlenül jelennek meg minden alkalommal.

Felváltva
A leggyakrabban alkalmazott ilyen vezérlőelv a korrekciók váltakozása. Előkerült már decemberben az 5/5 című bejegyzésben, de íme a definíciója: Ha egy lökéshullámon belül a második hullám éles és mély, akkor a negyedik hullámban sekély oldalazó korrekció várható és megfordítva. Míg oldalazásban gyakori a korrektív alakzaton belüli az előző emelkedő szakasz végénél magasabb csúcs, vagy az eső szakasz végénél alacsonyabb mélypont, addig egy meredek korrekcióban nincs ilyen. Ezt jó, ha megjegyezzük, mert sokszor csak ez segít beazonosítani a korrektív alakzatot. Van új max./min., vagy nincs?

Angolul néha tudatosan használják erre az amúgy „guideline”-ra a „rule of alternation” kifejezést, mintha egy az előző részben ismertetett szabályokkal megegyező keménységű törvényszerűség lenne. Pedig nem az, de olyan ritkán van alóla kivétel, hogy szinte már kiérdemli a „törvény” rangot.

És itt álljunk is meg megint egy kérdésre. Miként használjunk egy vezérlőelvet? Nos, egy biztos, nélkülük, - mármint kizárólag a három "alaptörvény" alkalmazásával - olyan későn lennének felismerhetőek az Elliott-i alakzatok, hogy addigra már rég túl lennénk minden értelmes belépési ponton.

Egyébként lesz belőlük egy zsákra való, így szerintem idővel kialakul mindenkinek, hogy mi az a néhány, ami a stílusának, módszereinek és technikai eszközeinek leginkább megfelel. Van tréder aki arra használja, hogy ha a 2. hullámban egy 61,8%-os korrekciót talál, akkor a következő trendszakasz után már 32,8 százaléknál agresszíven keresi az újabb belépési pontot a trend irányában. Másnak csak annyit tesz, hogy ha a 2. hullámban látott egy éles Zig-zag-et (mint itt eggyel feljebb az a bizonyos "kinagyított, 10 perces" ábra), akkor a negyedikben valamelyik másik alakzatra, például háromszögre számít. Az ízig-vérig Elliott rajongók természetesen nemcsak a korekciók váltakozására figyelnek, hanem igyekeznek mindent, minden ezután következő vezérlőelv szerint követni.

Amint látjuk, ez az irányelv nem ad pontos előrejelzést az előttünk álló időszakra, viszont ne becsüljük le annak jelentőségét, amit mégis ad. Megsúgja ugyanis, mit ne várjunk. Az előző korrekcióban volt új maximum? Igen? Na, akkor most nem lesz. Azaz ha új maximumra tör a piac, akkor jó lesz a kitörés.

Megnyúlás elve (Extension)
Majdnem minden impulse első, harmadik, vagy ötödik hulláma közül az egyik önmagában is 5, az egész szerkezethez képest arányos hullámból áll. Ezt hívom én néha összetettségnek, de maradjunk inkább a megnyúlás elnevezésnél. Mindenképpen használni fogom viszont továbbra is az angol "extension" kifejezést. Ha az elv megvalósul, akkor a felfelé, vagy lefelé tartó lökéshullám az adott timeframen nem 5, hanem szemlátomást 9 hullámból áll. Leggyakrabban a 3. hullám nyúlik meg, legalábbis indexeknél, részvényeknél és devizáknál. Kivételt jelentenek a nyersanyagok bull piacai, ahol szinte mindig az 5. hullám a megnyúlt. Ráadásul logikus, hogy miért: amikor egy nyersanyag ára az emelkedés végső szakaszába ér, akkor nem a mohóság hajtja az árakat, hanem a félelem, hogy elfogy, nem lesz elegendő belőle. A tőzsdén pedig a félelem mindig a legnagyobb erő.


Meddig jut el egy medve?
Az esetek túlnyomó részében a korrektív alakzatok végső pontja az eggyel alacsonyabb szintű/fokozatú trend 4. hullámának tartományába esik. Igen gyakori éppen a 4. végpontja körül befejeződő korrekció, amiben benne van az is, hogy kevéssel rajta túl. Az elv alkalmazására láttunk élő példát, amikor a „Már a hír előtt készen állt a szerkezet” című írásomban fordulatot vártam a lefelé tartó 1. hullám iv. jelzésű alhullámánál (azon az ábrán piros, vízszintes egyenes). Ott, ugye a korrekció nem állt meg, így az eset figyelmeztet arra, amiről beszéltünk, hogy ez már nem szabály, hanem csak vezérlőelv. Ezt a konkrét irányelvet sikeresebben használhatjuk 3. hullám utáni korrekcióban, ahol a harmadikon belüli negyedikre az esetek nagy részében működni fog, ott lesz a támasz szint. Egy második utáni mély korrekció hajlamos inkább átlépni rajta.


Volumen
Trendelő, emelkedő piacon alapvetően ott a legnagyobb a volumen, ahol a legnagyobb sebességgel változik az ár (ld. az iménti ábrát). Ez pedig a harmadik hullámra jellemző, vagyis később az ötödikben az új csúcs ellenére a forgalom már elmarad a korábbi legmagasabb szintjétől.
Viszont vigyázzunk, ez csak az elsődleges trend szintjéig (Primary degree) van így, az annál hosszabb, több éven át tartó trendeknél (nagyobb fraktálszinten) előtérbe kerül a volumen évtizedek alatt lassan, folyamatosan emelkedő trendje.
Elliott nemcsak megerősítő irányelvként használta, de egy érdekes funkciót is rendelt a forgalom követéséhez. Felfedezte ugyanis, hogy amennyiben egy harmadiknak számozható hullám utáni újabb emelkedésben a volumen azonos szintű, vagy tovább növekszik, akkor a) vagy még mindig a harmadik hullámban vagyunk, amelyik éppen megnyúlik, vagy b) az ötödikben látunk extension-t. Az elsődleges trend szintjén, vagy onnan lejjebb a megnyúlt ötödik hullám tehát magasabb forgalmi adatokat mutat, mint az azt megelőző harmadik. Másképp is elmondom: ha hiányzik a forgalom és az árfolyam divergenciája, akkor az ötödik jó eséllyel extension lesz. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen irányelv milyen jól jön, ha segítségével tovább maradhatunk az előzőleg jól elcsípett trendben.

Korrektív üzemmódban a forgalom az alakzat vége irányában folyamatosan csökken és általában a korrektív fázis legvégén a legalacsonyabb.
Ha az irányelv bear piacra vonatkozó részét az utóbbi egy év index ETF-jeire (pl. SPY) alkalmazzuk, akkor feltűnik, hogy a 2009. márciusi minimumon igen magas a forgalom, tehát az elv szerint inkább nem lehet a korrekció vége, míg az idén januárig tartó maximumig a forgalom folyamatosan, egyenletesen csökken, tehát inkább az emelkedésnek van korrektív jellege.

Tovább a III. részre >

30 megjegyzés:

  1. Hi Cimballi!
    No ez remek volt. Különösen nekem aki nem túl régóta foglalkozik Elliottal,most már tényleg teljesen rákattantam.
    Egy kérdésem lenne, hogy döntöm el, hogy 1-2 után i-ii, vagy 2 laposan korrekciózott és nem lesz összetett (legalább is egyenlőre).Gyanítom kisebb időik belső szerkezete...?
    Elemezve E/U (1 H, 15 M) nálam: 3 lejövő vége(mely összetett volt és ennek a korr. szakaszának(4) C ben vagyunk. (szerda 11:00).

    Bár Kanada a csoportkörben nem tudta megverni USA-t azért még nagyon szurkolok nekik az egyenes kiesési szakaszban.

    Még egy jó párszor biztos átrágom a fenti írásodat. Szóval köszi!

    VálaszTörlés
  2. De jól tetted fel a kérdést! Annyiszor látni, hogy egy ilyenről inkább azt kérdezik, miért nem 3-4. A köv. vizsgálom:
    - távolabbi kép alapján az adott helyen mi következhet
    - belső szerkezet impulse (ötös, nem hármas)
    - hiányzik az alternation, vagyis általában ilyenkor mindkét kettes sorszámú (korrekció) azonos alakú
    - a szakaszok viszonylag nagyok, inkább egy nagyobb szerkezet részeinek tűnnek.
    Viszont néha így is előfordul, hogy csak utólag jön rá az ember.

    VálaszTörlés
  3. Most, 16:30-kor láthatsz rá egy élő esetet az indexekben, mondjuk 5 perces bontásban. Ahogy eljöttek a tegnapi mélypontról az a-b-c fajta, mert átfedés van, vagy 1-2-1-2 fajta? Inkább az utóbbi, vagyis csak most kezdtük meg az (v)-et felfelé. Végül.

    VálaszTörlés
  4. Köszi a figyelemfelhívást, láttam (SPX 500 hati).
    A lapos korrekciók meg tudják viccelni a tradereket.
    Igen várhatóan az utolsó lökéshullám készül ami felvihet az esés fibo 76,4% körülire,majd korrekció, és döntéshozatal ami várhatóan hosszzabtávra megadja az irányt.

    VálaszTörlés
  5. Cimballi !

    Rád találtak :)

    http://devizatozsde.blog.hu/

    tboly

    VálaszTörlés
  6. Ja, jobban kellett volna rejtőzködnöm :)
    Üdv nekik is.

    VálaszTörlés
  7. Hi Cimballi,

    én is rád találtam :)

    És gyorsan végig is olvastam a blogodat. Remek, nagyon tetszik. Kérdezni még nem tudok. Egy kérdésem lenne. Tudnál-e ajánlani valamilyen irodalmat (neten,könyv)? Esetleg magyar nyelven?

    Egyszer már olvasgattam valamit a témáról. De aztán a gyakorlatnál elvéreztem. Gondolom sekélyes ismereteim miatt. Mert úgy gondolom, hogy ez a módszer jól alkalmazható. Vagy nem?

    Üdv: Marci :)

    VálaszTörlés
  8. Szia Marci!
    Kell mellé jófajta TA, ami megerősíti a számozást, vagy segít kiválasztani a legvalószínűbb alternatívát a számozásra, de trend meghatározásában hosszabb távú következtetésekre nehéz lenne jobbat mutatni.
    Irodalomjegyzékről annyiban maradtunk, hogy 3-4 részben magyarul leírom az alapokat, majd igyekszem minél több angol nyelvű forrást megnevezni, mert magyar az nagyon úgy néz ki, csak az Elliott és a többiek van.

    VálaszTörlés
  9. Szia Cimballi,

    köszönöm a gyors választ. Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt. Már nagyon várom a további részeket. Az elmélet melett örülnék a gyakorlati példáknak. Addig is beszereztem egy ebook-ot a cime: Prechter, The Elliott Wave Principles. Gondolom ez kezdésnek jó lesz?

    A jófajta TA alatt, csúcs-völgy elemzésre, támasz-ellenálásokra, a trendvonalakra, csatornákra, estleg alakzatokra gondoltál? Gondolom nem indikátorokra. Talán rsi, rsi trendvonalak, divergenciák?

    Tudom, hogy nem szép dolog ilyet kérdezni. De megteszem :) Ha esetleg össze tudnád foglalni az elmélet előnyeit és HÁTRÁNYAIT, az jó lenne.

    Na de nem fárasztalak tovább. Várom a folytatást.

    Üdv: Marci :)

    VálaszTörlés
  10. Hi Cimballi !

    Többször végig olvastam a blogot , különösen sokszor a két "tananyagot". Úgy érzem egyre jobban értem és persze egyre jobban szeretem Elliott rendszerét.
    El is határoztam, hogy a váltakozó korrekció vezérlő elv alkalmazásával a 4 pont helyes kijelölésével veszek föl pozíciókat (amiről Te is írtál)- Ezt azért is jónak látom(elvileg) mert ha tévedtem egy szűk SL-al megúszom, TP meghatározásához meg folyamatában az eggyel alacsonyabb idősíkot fogom igénybe venni.
    Ráérezvén a fraktálosság mibenlétére ,egyfajta esztétikum és véget nem érő harmónia is sugárzik ebből a nézőpontból.
    Érdekesnek találom, hogy csak idősík kérdése és egyszerre vagyok 1.2.3.4,5,A,B,C, hullámban anélkül hogy akár csak egy pipit is mozdulnék.
    Nekem valahogy egy kicsit a relativitás asszociál ide.(valami torzomborz pasas írt valami ilyesmit E=m*c2).

    Várom a következő írásodat. (időpontjáról lehet tudni valamit?)

    Viszont rossz hír, hogy nem lettek döntősök a Finnek ,de 3 (hullám) hely sem rossz, és sajnos lassan vége az olimpiának.

    VálaszTörlés
  11. Két válasz egyszerre:
    Legfontosabb a volumen, azután kell valami, amivel célszinteket találsz, tehát vízszintes támasz/ellenállás. Csatornázunk is, trendvonalat is rajzolunk, és momentum indikátotok divergenciáit, valamint szélsőséges értékeit figyeljük.
    Valóban az egyetlen, ami bemutatja a módszert Prechtertől az Elliott Wave Principle. Részben azért írta, hogy ne mondják rá, titkolózik, mint oly sok sztár trader.
    Előnyök/hátrányok ide most hosszú lenne.

    Az igazi buli a harmadik hullámot elkapni, a legkönnyebb talán a negyedik végét, de ott van pár kockázat: egyrészt mert az ötödik végén ott áll a medve a bunkósbottal, másrészt néha már nem megy fel a harmadik fölé (truncation).
    A harmónia, az összhang tényleg fontos, nemsokára beszélünk a "személyiségjegyekről" is, ami így mind a kevésbé kézzelfogható oldala az elméletnek.
    Nem tudom, mikor jövök ki a következő írással, több vázlatom van, de az utóbbi egy hétben kicsit elolimpiáztam az időmet. Nagyon elbűvöltek a Játékok, fel is tettem a videót a döntő előtt - az oldal tetején a reklám suggalja, milyen fontos kanadaiaknak a hoki. Ez nem egy egyszerű meccs az aranyért. (Talán még az olimpiáról is gondolok írni egyet).

    VálaszTörlés
  12. Kérdésem lenne.
    Eddig úgy gondoltam, hogy ha az ármozgás megcsinálta az 1-5 ill a hozzá tartozó ABC (adott idős ikon) úgy mond a ciklusnak vége, pont.
    A napokban E/U -on találkoztam (H1) olyannal ,hogy amikor megcsinálta az ABC-t tovább folytatódott , mintegy átalakult impulzussá és újra számozva 4,5 el folytatható lett, Így vált trendet? vagy valamit rosszul értelmezek?
    Remélem érthetően írtam, előre is kösz a választ.
    Kanada ok!

    VálaszTörlés
  13. A kérdésed most tényleg nem értem, úgy próbálok válaszolni rá.
    1-2-3-4-5-a-b-c-1-2-3-4-5-a-b-c ... mindig ez a sorrend és a váltakozás.
    Ha megnézed az alapokról szóló írásom második részének ábráit, akkor láthatod, hogy
    1-2-3-4-5 = magasabb szintű 1, majd
    a-b-c = magasabb szintű 2.

    Az EURUSD-ben én egyetlen impulzív szakaszt látok, amióta ez az oldalazás tart. Nevezetesen a február 26-i maximumról a március 2-i low-ra.

    VálaszTörlés
  14. Amit írtál azt értem, csak talán nem volt az előző kérdésem egyértelmű.
    Tehát adott idősíkon van olyan, hogy nem trendel, vagyis csak sávozik a piac ami talán úgy jelenik meg a charton hogy 3 3 3 stb?
    A másik kérdés az hogy ha egy ciklus befejeződik C-vel (ami egyébként a charton akár egy jellegtelen pont) egy teljesen új történet kezdődik ami nincs determinálva az előbb befejezett ciklus által ezen idősíkon.
    "Mit csinál a szél, ha nem fúj"

    VálaszTörlés
  15. Igen, ez egy nemcsak gyakori, de jóformán állandó jelenség főleg az elsődleges trendnél kisebb fraktáloknál. Nem beszéltem még róla (elég advanced anyag), de itt-ott emlegettem a kombinációkat, amelyek a megnyúlás (extension) korrekciós megfelelői.
    Maximum három állhat egymás mellett:
    a-b-c-x-a-b-c-x-a-b-c, vagy
    3-x-3-x-3
    az x az összekötő hullám, ami maga is három hullámból áll.
    Ilyenkor látszólag semmi értelme a kavargásnak, leginkább sávozásnak nevezhetnénk.

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Olvasgattam egy kis irodalmat. De sajnos minnél többet tudok meg a témáról, ánnál elveszettebnek érzem magam. A gondom a gyakorlatnál adódnak. Előveszek egy chartot és hát....? Elég nehéz beszámozni. A fő gondot az extensionok és a különböző korrekciók jelentik. És az, hogy mekkora egy hullám és az melyik szinthez tartozik. Szerinted, hogyan lehetne fejlődni?

    Esetleg nem segítene egy két chart elemzése, folyamatában? Gondolom ez nem egy tanácsadó oldal. Tehát jók lennének régi adatok is. A lényeg az elemzés folyamata lenne. És természetesen nem az iskolai példákkal, hanem az összetettekkel.

    Marci ;)

    VálaszTörlés
  17. Megértelek, először én is ráörültem és elolvastam mindent, amihez hozzájutottam, majd egyszer csak feladtam, mert ritkán sikerült csak az életben felismerni az alakzatokat, pedig folyamatosan követni kellene, ahogy egymásba kapcsolódnak. Úgy fél évre teljesen félretettem, tulajdonképpen lemondtam róla, de nem bírtam kiverni a fejemből, ezért újrakezdtem és jöttek az új felismerések, majd az áttörések.
    Várd meg az alapokról szóló 4 részt. Amint kész, azután nézzünk rá, konkrétabban, mi segítene a továbblépésben. Addig javaslom, hogy először csak befejeződött mozgások számozásával próbálkozz, tehát ahol biztosan komplett a tető és az alj, mert a piac már igazolta! Hagyd az előrejelzést!
    Lehet, hogy kellene egy tréninget tartani élőben? Most csak így hangosan gondolkozom...

    VálaszTörlés
  18. A tréning jó ötlet. Nagyon meg tudná rövidíteni az utamat.

    Érdekes, Én is hasonló pályát futottam az elején. Úgy 6-10 hónappal ezelőt olvasgattam a témáról. De feladtam. Nem tartottam alkalmazhatónak. De már akkor is láttam, hogy ez egy jó előrejelző eszköz lehet(ne).
    Most örülök, hogy van egy elérhető fórum ahol lehet értekezni a témáról. Remélem most nem adom fel.

    Akkor várom a további részeket. És számolgatom a kész hullámokat.

    Marci :))

    VálaszTörlés
  19. Szia!

    Az élő tréning nagyon jó ötlet lenne!

    Amúgy jó nagyon a blogod!!

    Balolah

    VálaszTörlés
  20. Köszi a visszajelzést, Balolah. Gondolkodom rajta.

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok! A volumennel kapcsolatban lenne néhány kérdésem. Itt is és máshol is olvsastam hogy a forexen nem áll rendelkezésre forgalom adat. Akkor, mi a volumen indikátor, mit számol ill megbízható e? A másik kérdés, hogy a volumen indikátor általában zöld és piros színű, ez mit jelent? Én metatradert használok ott amikor behívom az indikátort átszínezhetem és ott értéknövekedést és értékcsökkenést ír, de nem tudom hova tenni és egyáltalán érdemes e ennek bármi jelentőséget adni (mármint a színeknek)?

    VálaszTörlés
  22. Balázs! Forgalom, vagy a volumen oscillátor a kérdés? Devizáknál úgy jutsz forgalmi adathoz, hogy vagy a határidős devizapiac forgalmát nézed (pl. a Globexen a szeptemberi lejáratú eurót - 6EU0), vagy a deviza ETF-eket FXE, vagy FXC, meg a többit, ami FX kezdetű.

    A volumen oszcillátorról most nem írnék hosszú értekezést, de itt egy link, épp mostanában jelent meg róla egy cikk:
    http://www.traders.com/Documentation/FEEDbk_docs/2010/07/Stokes.html
    A teljes cikk talán 3 USD-ért megvásárolható az S&C-től.

    Amibrokerem van, nem Metastock, arra ezért arra a részre majd mások válaszolnak. Te honnan eteted adattal a Metastock-ot?

    VálaszTörlés
  23. Bocs lehet félreérthető voltam nem az osc ra gondoltam hanem a sima alap volumen nevű dologra ami gyakorlatilag az összes platformon sima volumen néven fut (minden gyertya alatt egy "pálcika" hisztogram ha jól tudom) és általában ezt szokták azonosítani a forgalommal, de több helyen is olvastam hogy a forexen nincs forgalom erre utalt a kérdés ill a piros zöld kérdése (az amibrokerben is így néz ki ha jól emlékszem: piros zöld pálcikák ) Amúgy nem metastock hanem meta trader 4 (az eteti magát :D ill a bróker eteti olyan árral amivel akarja, néha kis stop hunting, de kezdő vagyok megteszi ez is ;) )

    VálaszTörlés
  24. Balázs, én is Metatradert használok (FxPro demó), és azon van volume. Jobb gomb a charton, és Mennyiségek, angolul gondolom Volume, Ctrl-L -lel is behozható.

    VálaszTörlés
  25. az világos ... az ami nem, hogy mit számol :D a piros zöld kérdésre rájöttem azt hiszem , ha az előző értékhez képest emelkedik, akkor zöld, ha csökken akkor piros :D Az még mindig nem világos hogy mit is számol vagy mér bár az előző felfedezésem fontosságát nézve lehet nem is fontos... :D

    VálaszTörlés
  26. Hát Balázs,ha itt jársz,hogy mit jelent a zöld-piros gyertya akkor ajánlom figyelmedbe elöször a technikai trading alapismereteinek tanulmányozását és utána jöhet az elliott,ami egyébként sem egy könnyű dolog még annak sem aki képben van a chartokkal minden tekintetben.

    VálaszTörlés
  27. Nem a gyertyák színére hanem a volume színére gondoltam :D Ill hogyan képződik mi a képlete vagy valami D: Mivel most olvasom másodszor, hogy forexnél az nem a forgalom. Kicsit elbizonytalanít, hogy már 3-4X re sem érti senki a kérdésemet vajon ennyire nem tudok fogalmazni ? ;)
    Közben megtaláltam a másik kérdésemre is a választ a volume a forexben az adott idő alatti tick mozgásokat méri ami azért anyira nem pontos mint a tőzsdén a forgalom de gondolom megteszi egy ilyen központ nélküli gigapiacon :D

    A TA val kb 1-1.5 éve ismerkedem kisebb nagyobb kihagyásokkal az alapok nagyjából megvannak csak mióta beleástam magam elliottba azóta kezdenek a dolgok logikailag összekapcsolódni. Ezért, még egyszer hatalmas köszönet Cimballi úrnak! A blog nélkül soha nem vettem volna komolyan ezt az elméletet!

    VálaszTörlés
  28. Balázs, ha a gyertya, vagy bar zárója magasabb a nyitónál, akkor azt tartják, az egy olyan nap volt, amikor a vevők szerepe volt meghatározó, ezért a volumen zöld lesz. Ha a záró lejjebb van a nyitónál, akkor piros.

    VálaszTörlés
  29. Ok bocs Balázs akkor félreértettelek.És futuresre gondoltam,mert abban elvileg a kötések mennyiségét jelenti.Beraktam devizára is de nekem alapból csak zöld színű minden gyertya.És nem nagyon lehet devizánál ilyen platforomoknál követni a forgalmat.Valami bankközi rendszeren esetleg.Vagy pedig deviza futuresen.

    VálaszTörlés
  30. tenksz a helpeket! és sry a gyenge megfogalmazásért ;) Szerintem tartok pár nap szünetet a trade el meg a tanulással kicsit le kell ülepedni a dolgoknak :D mostanában túlzásba vittem a tanulást meg a tradeket rossz kombó :P

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)