AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. június 2., szerda

Telik az idő

Hangosan gondolkodom az amerikai indexekről.

Az április 26-i csúcs óta öt napig tartott az eddigi leghosszabb korrekció és 10,25% emelkedést hozott ama bizonyos flash crash minimumtól.
Telik az idő.
Ezért felmerült bennem, hogy a mostani felfelé korrekció
- vagy 1) véget ért három nap után (múlt csütörtökön), miközben szűk 6% emelkedésre futotta neki; vagyis ezek szerint már az eső fázisban lennénk, csak én nem veszem elég komolyan a keddi esést a kereskedés végén.
- Vagy 2) most lépett az 5 napos korba, de túl "fiatal", ezért kell még neki legalább másik 2 (nap). Bár akkor meg felfelé szedje a lábát, ha akar valamit teljesíteni a küldetéséből a múlt csütörtöki maximum felett!
- Vagy 3) még annál is több időre van szüksége, mert a múlt csütörtöki csúcs csupán egy még hosszabb korrekció (a), vagy [a] hulláma volt.
- Esetleg 4) valamilyen szinten egy időigényes negyedik hullámban lennénk?

Az utolsó változatot elvetném, viszont a másik kettő - 2)-es és 3)-as - egyre közelebb hozza a tegnapi alternatív (ALT.) számozás lehetőségét, ami árszintek tekintetében most már kevésbé, inkább csak az időtartam vonatkozásában változtat a prognózisomon; tudniillik e hét péntek - jövő hét szerda közé tolja el az összeomlást, addig pedig az S&P500 index felszenvedi magát az 1114-1123 zónába.

Akkor most melyik? A holnapi kereskedés indítása a vízválasztó: a piac szerdán reggel vagy rögtön lefelé réssel nyit és durván lefelé is folytatja, esetleg rés nélkül, de nagyon határozott esésbe kezd az első órában, máskülönben én váltok az alternatív számozásra, azaz az időben lényegesen hosszabb, onnantól inkább oldalazó korrekcióra számítok.

Összefoglalva: Holnap azonnal mutatnia kell magát a határozott esésnek, ha valóban a 3/(1)/[3]-es hullámban vagyunk, máskülönben legalább péntekig elhúzódik a korrekció.

Apropó péntek. Ott lesz az NFP és a többi munkanélküliségi adat, amelyek kapcsán a média már most tele a szakértők csupa pozitív várakozásával. Igen jól beleillik a képbe egy "sell-the-news" reakció, ami adatközlés után kiváltaná végre a "rendes" esést.

"Bank Reform Will Shrink Credit and Kill the Economy"

Tegnap bejegyzésemben itt volt a bejátszás Prechter előrejelzésével, ma következzék a folytatás, ami kevésbé előrejelzés, mint inkább a Miért? kifejtése. Akit érdekel, az közelebb kerülhet vele a makrogazdasági folyamatok megértéséhez:


"A társadalmi hangulat határozza meg az emberek viselkedését.
...Mi ezeket a globális hangulathullámokat igyekszünk követni, amelyek alapján képesek voltunk előrevetíteni az emberek viselkedésének megváltozását. Olyan tipikus jelenségekről szóltunk, mint hogy megpróbálják majd korlátozni a shortolást, korlátozni igyekeznek az importot, vagyis újra megjelenik a protekcionizmus."
...
"Amíg a hossz tartott a tőzsdéken, addig a politika és a közvélemény nem foglalkozott ilyesmivel (értsd. korlátokkal), beleértve a hitelezés megreformálását."
A reformlépéseket a társadalmi szintű hangulatváltozás kényszeríti ki.

Bob az infáció vs. defláció dolgában is pontosan állást foglal az interjúban:
"Nagyon kevés ember veszi észre, hogy amikor pénzteremtésről esik szó, az a mai gazdaságban valójában hitelteremtés. A kinyomtatott bankjeggyel ellentétben a hitel mennyisége képes zsugorodni. Így keletkezik a defláció, miközben a legtöbb ember azt gondolja, hogy van egy nyomdagép, ami folyton ontja magából a bankjegyeket, ezért nem lehet defláció."
...
"Reálisnak tartom, hogy a FED megszűnik létezni a mi életünkben és mivel én öregszem, ezért azt kell, hogy mondjam, ez nincs is olyan messze."

7 megjegyzés:

  1. Hát ez nem jött össze...

    Kovács Géza

    VálaszTörlés
  2. Szia Géza, mi nem jött össze?
    "...nem veszem komolyan a keddi kereskedés végét" = azaz a nap végi beleadást így
    ha nem "mutatja magát" az esés szerdán az első órában, akkor "legalább péntekig elhúzódik a korrekció".
    "...addig pedig felszenvedi magát az S&P500 index az 1114-1123 zónába".
    Mit olvastál? :))

    VálaszTörlés
  3. Erre az elemzésemre privátban kaptam visszajelzést egy általam nagyra tartott Elliott-szakértőtől is. Megosztom veletek, mert tanulságos:

    Azt mondja, hogy nem kell áttérnem az alternatív számozásra, maradjon csak ez a mostani emelkedő korrekció a [ii]-es jelzésű, nem baj, hogy sokáig tart.

    Szerinte, már az elindulásakor május 25-én, kedden számításba kellett volna vennem, hogy ez egy elhúzódó korrekció lesz. Egész egyszerűen azért, mert eddig csak egyszerű alakzatokat láttunk, itt volt az ideje egy komplex korrekciónak.

    Ő maga minimum 8 kereskedési napban jelölte meg a korrekció várható időtartamát, minthogy eléri majd időben a május 13-25. szakasz hosszát.

    VálaszTörlés
  4. szia cimbi,

    ha a korrekció min. 8 nap akkor is stimmel a 1114-1123 zóna. Talán a 61,8 as fibó /zöld/ lesz a nyerő.
    Ha nem akkor jöhet a kemény 1148-50 illetve az 117X??

    timmy

    VálaszTörlés
  5. Előtte még ott a május 13-25. esés 50% Fibója 1106 környékén, ami egyszer már (28-án) megállította és most is azzal küzd. Én még berajzoltam 1103,50 környékére egy S/R vonalat is, ami május 19-20-án egy kis támaszként funkcionált az esésben azóta pedig ellenállás. Mivel majdnem egybeesik az 50-es Fibóval, én komolyabb ellenállásnak látom így egyűtt őket most.

    VálaszTörlés
  6. Én a kék 1 est agy eső léding diagonál első hullámaként is el tudom képzelni.A második (kék 2-es) is talán már meg van, bár csökkenti a valószínűségét az, hogy rövidebb mint a kék 1-es volt.Szóval lehet, hogy a kék 2-s első hulláma van csak meg. Másik gondolat. hogy még a kék 1-essl bajlódunk, és a kék 1-esnek egy flat korrekció is számításba vehető, szvsz.

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok. Bármi lehet jó ezek közül, de egyrészt rangsoroljátok a lehetőségeket, kettő ne szeressetek bele egyetlen ötletetekben sem. Minig álljatok készen elveszíteni a véleményeteket, ne pedig a pénzeteket.

    Károly, én nem értem, a "másik gondolatodat".
    Cimballi

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)