AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. június 28., hétfő

A 200-napos bűvöletében

A mozgóátlag a legtöbb elemző és kereskedő által alkalmazott trendkövető indikátor; sőt minden eszközt egybevetve legelőször talán a 200-napos jelentőségéről tanul a kezdő spekuláns. Mégis egészen kevesen értik, mit jelent valójában a 200-napos mozgóátlag, mint indikátor.

Induljunk ki abból, hogy az egyik nézőpont szerint - amit már nem tudom, kitől olvastam először - a 200 napos jelképezi a grafikonokon a fundamentum, azaz a gazdasági, illetve a vállalati mutatók változását. A 200 SMA = fundamentum megközelítés sehol sem szerepel Elliott elméletében, de ellent sem mond neki. Elliott szerint előbb negatívra fordul a kollektív hangulat, vele csúcsra érnek a piacok, majd végül a hangulat változása megfordítja a vállalati és gazdasági eredményeket is. A "Beszélgetések" rovat májusi számában a jelenség így került szóba: "Tessék megnézni, hogy soha nem volt még úgy recesszió a világban, hogy a tőzsde már előzőleg ne fordult volna délnek."

Ebből a nézőpontból teljesen rendben van, hogy a hosszú távú mozgóátlag iránya csak hetekkel, hónapokkal azt követően fordul, hogy a tőzsdei árfolyam elérte a csúcsát, vagy a mélypontját. Tényleg úgy viselkedik, mintha a tőzsdei grafikonon az ár szorosan követné a hangulatot, és az átlag, vagyis a fundamentum pedig csak később kapcsolódna be a követésbe.

Ha a játék kedvéért magamévá teszem a gondolatot, miszerint a 200 napos mozgó iránya megegyezik a gazdasági fejlődés irányával, akkor egyszerűen és tisztán gondolkodva nyilván csak olyan helyzetben szeretnék részvénybe, indexbe, vagy indexalapba befektetni, amikor a 200 napos felfelé tart. Vagyis amikor a gazdaság növekszik.

Kérdés: Tehát helyesen járunk-e el, ha amint a piac egy ponttal a 200 napos fölé lép, vagy esetleg fölé zár, akkor veszünk, ha pedig alá, akkor eladunk? A leghatározottabban és kategorikusan NEM! Semmiképp sem. Ebben az esetben ugyanis nem indikátorként, hanem direkt belépési pontként használnánk a mozgóátlagot. A kezdeti átlag körüli táncban állandóan kiütnék a stopunkat; végül mire valóban támasz/ellenállásként kezdene funkcionálni, addigra ledarálnánk magunkat és elmenne a kedvünk a követésétől. Ha valóban indikátorként használjuk, akkor a haladási irányát és meredekségét figyeljük:

- Ha egyértelműen, legalább úgy 30 fokos szögben felfelé halad, akkor jó eséllyel számíthatunk a hosszabb távú gazdasági növekedésre, vagy egyedi részvényben gondolkodva a vállalat fenntartható, egyre javuló teljesítményére. Ilyenkor a 200 napos támaszként funkcionál, azaz esésben az árfolyam a mozgóátlag közeléből mindig fordul (pl. egy fordulós gyertyaalakzatot hoz létre) és legfeljebb, csak egy-két periódus erejéig lép át rajta. Viszont figyeljünk, a korrekció összességében nem képes érdemben befolyásolni az emelkedés szögét és főleg nem a mozgóátlag irányát. Indikáció: felfelé tartó 200 napos felett használjuk ki vételekre a bullish alakzatok/kitörések nyomán elénk táruló lehetőségeket. Mit mondtam ezzel? Maga az ár adja a belépési jelzést, a mozgóátlag pedig a zöld lámpát, a megerősítést.

- Ha a mozgóátlag vízszintesen halad, vagy nagyon alacsony szögben emelkedik, illetve esik, akkor az árfolyam nem fogja "tisztelni" és áthalad rajta, nem lesz képes támasz/ellenállásként funkcionálni. Bizonyára a gazdaság is stagnál, vagy sok bizonytalanságot mutat, illetve a vállalati eredmény(ek) növekedési üteme is 0 körül lesz. Ilyenkor érdemes a long pozíciókat zárni és legfeljebb sávkereskedési stratégiára berendezkedni mindaddig, amíg a 200 napos határozottan színt nem vall.

- Ha a mozgóátlag legalább 30 fokos, vagy annál meredekebb szögben esik, akkor végül a gazdaság recesszióba süllyedt. A receptet szerintem mindenki magától kitalálja már...

Nagyjából ez az értelmezés jelenti a mozgóátlag, mint indikátor alkalmazását.

Én és a 200 napos: a 200-as periódust nem használom, a 150-es SMA-t követem - egy bejegyzésben egyszer majd elmondom miért épp azt, és hogyan.
Addig is itt az alábbi angol nyelvű cikk, amely Jeffrey Kennedy "A technikai elemzés alapvető kézikönyve" c. munkáját kínálja ingyenes letöltésre. Az 54 oldalas dokumentumról áprilisban az "Ajánlatok böngészőknek" bejegyzésemben már szóltam, most azok kedvéért ismétlem meg, akik azóta csatlakoztak a csapathoz.


DJIA's 200-Day Moving Average:

Will the Dow stay above or below this demarcation line?

By Elliott Wave International
June 23, 2010

Moving averages are one of the most widely followed indicators in technical analysis.
Simply put, when the price of an index or stock stays above a particular price moving average line on a chart, that price level serves as support -- a level where buyers reside.
If the price falls below a moving average line and "can't" break through from the underside, this price level is a line of resistance -- a price level where sellers hover.
That's an easy explanation of moving averages.

Learn to integrate Elliott wave analysis with other technical disciplines. Read the FREE Ultimate Technical Analysis eBook to discover some of the favorite technical analysis methods used by the analysts at Elliott Wave International. Learn more and download your free, 50-page technical analysis ebook here.

A commonly watched line is the 200-day moving average.

After the DJIA fell below its 200-day moving average in May, prices remained mainly below the line until June 15, when the market rose 213 points. But, as this chart from Elliott Wave International's June 16 Short Term Update (STU) shows, the NYSE volume has remained muted:


"There was no follow-through today. More stocks closed down than up on the day on the NYSE, within the S&P 500 and also for the DJ Composite. Today's Big Board volume was similarly slow relative to yesterday. ..." -- Steven Hochberg, Short Term Update, June 16, 2010

With a lack of buying conviction, how long will the stock indexes remain above the 200-day moving average?

For the answer, you need to look at the DJIA's Elliott wave structure. It strongly suggests the market will move in a definite direction in a matter of days or weeks.

Learn to integrate Elliott wave analysis with other technical disciplines. Read the FREE Ultimate Technical Analysis eBook to discover some of the favorite technical analysis methods used by the analysts at Elliott Wave International. Learn more and download your free, 50-page technical analysis ebook here.

Ui.: Egy érdekes, hasznos link Zolis-tól:
Sokba kerülhet a túlzott bizakodás >

10 megjegyzés:

  1. Köszi a bejegyzést,hasznos kis olvasmány volt számomra.
    Üdv.Bernát

    VálaszTörlés
  2. Szintén köszönöm! Remélem a 150-es SMA-ról hamarosan írsz.
    Kíváncsian várom az idézetet is, amit még múlt héten említettél.

    VálaszTörlés
  3. Mindkettőtöknek adósa vagyok egy-egy dologgal. Egyik az idézet, másik a tréning kérdésre való visszatérés. Nincs elfelejtve :)

    VálaszTörlés
  4. a 150 napos SMA-hoz egy cikk :

    http://www.napi.hu/articleprint.asp?nID=449426

    VálaszTörlés
  5. Én egy kicsit másként látom. Ahol Neked kis b van nálam ott ért véget egy lejövő impulzus melynek az ötös helyén egy diagonál van. Innen föl A majd egy B melynek b helyén vízszintes háromszög, le C (ötös) és innen várok egy magasabb degre C-t föl korrekcióban. Tehát 1-2 nap rali szvsz.

    VálaszTörlés
  6. Zolis "linkjének" utolsó bekezdése elgondolkodtató. Ha jön a nagy medve, mire lehet számítani? Kilakoltatás, éhhalál, járványok? Mennyire lesz komoly ez a cucc? Nincs kedvem éhezni. Éheztek már elegen annó a váságokban..

    VálaszTörlés
  7. Dani, a mi lesz kérdésre olvasd el ezt a cikket:
    http://www.elliottwave.com/freeupdates/archives/2010/05/25/Ten-Cents-on-the-Dollar.aspx
    - csak úgy miheztartás végett :))

    VálaszTörlés
  8. Kedves Cimballi, nagyon jók az írásaid, köszönet értük. A mozgóátlag szőgének meghatározására lenne kérdésem, hogy ezt hogy teszed ? Pl. a 30 fok hogy értendő, mert vizuálisan, egy nagyon sok gyertyás charton más az MA "vizuálisan látható " meredeksége, mint egy kevesebb gyertyás (felnagyított) charton. Nem tudom, mennyire érthető így a kérdésem, Előre is köszönet a válaszért.

    Üdv,
    Viatoris

    VálaszTörlés
  9. Viatoris, teljesen érthető a kérdés. Többféle válasz lehetséges, én a nem tudományosat mondom, mert az talán praktikusabb.

    Ha napos grafikonra nézünk rá, akkor a vizsgált időszakot körülbelül egy évre kell beállítani, órás grafikonon folyamatosan kereskedett terméknél (határidő, deviza) nagyságrendileg két hetet. Az elemzés ezen része nem mm-re megy, szemre nem szabad az emelkedés/esés szögének túl laposnak lennie, mert akkor bármelyik pillanatban kirázhatnak a mozgóátlag körül.

    Mondok mást. Láttam már olyat trédertől, hogy egyszerűen kirakott magának egy derékszöget, amit elharmadolt és a két harmadoló vonalat cipelte minden grafikonon. Ha az alsó harmad szögét elérte a mozgó az volt a jó, ha a másodikat (60 fokot) is megközelítette, az volt a túlvett zóna.
    Én azt követem, hogy megnézem, a legutóbbi pár alkalmat, amikor kialakult egy normális, tartós, kereskedhető trend, akkor milyen egyenessel volt helyettesíthető a mozgóátlag és azt mozgatom át a friss trendre. Ez bármilyen mozgóátlagra működik.

    Ebben a kérdésben még Tboly tudná ügyesen mellé tenni a maga meglátását.

    VálaszTörlés
  10. Cimballi, köszönet a válaszért, sokkal érthetőbb lett a dolog. Meg is vizsgálom pár charton :o) Főleg a végén, a Te verziód volt a legszimpatikusabb "megoldás"

    Üdv,

    Viatoris

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)